Rám szakadék, Rám hegy - januárban

Miután január 23-án este elváltunk a csapattól, Rolival ketten elmentünk Filip Gyurihoz.
Gyurival még előző héten ismerkedtünk meg, amikor éj túrán voltunk a Pilisben. Bár Ő akkor nem tartott velünk, Dobogókőn néhány szóra sikerült összefutnunk. Gyuri nagy túrázó, a Pilist ismeri, mint a tenyerét. Külön köszönet az ismerettségért a főnökömnek, Balázsnak! :)

Szóval Gyurihoz este 7 körül érkeztünk fáradtan, éhesen, Roli teljesen kimerülve. Legnagyobb meglepetésünkre barátunk egy nagy adag csirke pörkölt + nokedli kombóval várt már ránk. Nekem még életemben nem esett olyan jól a csirke pöri, mint akkor este! Azzal a spec fűszerezéssel pedig kimondottan zamatos volt. :)

A háznál szép sorban megismerkedtünk az állatokkal is. Találkoztunk Virkával, aki nem is gida, és Babi nénivel is, akinek ekkor volt pont 6 napos a gidája. Hihetelen édes pofa ez a kisbárány!
Aztán Tifi, a németjuhász, és az örök rosszalkodó Miló - a Jagd és Fox terrier ficsúrka is bemutatkozott nekünk.

Még egy kicsit vadászoztunk, majd előkerült a gitár!

A tábori hangulathoz így már minden megvolt: A kandalló nyomta a meleget, a poharak VBK-val töltve, Gyuri énekelt és gitározott, Roli kongázott, én pedig élveztem az előadást, mint jól megérdemelt nap végi jutalmat. Az álom úgy hajnali kettő körül nyomott el minket.


A reggeli ébredés után irány Esztergom!

Mondanom se kell, az indulás már nem volt egyszerű. A verda megmakacsolta magát: a benzin belefagyott a csőbe, gázon meg nem akart indulni. Előfordul ez -17°C-ban! Mindezek mellett, próbálgatás közben vettem észre, hogy igencsak lapos a hátsó kerék! Elő hát a bika kábelt! Miután kapott egy pohár benzint, már duruzsolt is a 2110-es Lada motorja. Repesztettünk Esztergom felé!
Még becsavarodtunk az első kúthoz pumpálni, majd Gergőéket felvéve indultunk visszafelé a Rám szakadékhoz. A csapat létszáma 4 főre duzzadt. Első utunk rögtön egy kocsmába vitt. Forralt bor, élménybeszámolók, tervek és ötletek, meg sok humor! Aztán felöltöztünk és nekivágtunk az útnak felfelé.

A Pilis, mint annyiszor, most is elvarázsolt engem. Néha túlzásba is estem... Mivel nem siettünk, volt idő fényképezni. Persze, hogy rám kellett mindig várni! :)

Az első képek a hó csillogásáról készültek. Amint megláttam befagyva a patakot a Kaincz forrásnál, éreztem, hogy itt időzni fogok egy kicsit.
Sok ötletet kellett lekattintanom és a végére annyira felbátorodtam, hogy merészen ráhasaltam a jégre. Tudtam, hogy nem fog elbírni... Úgyhogy lőttem pár képet,... egy reccsenés,... és máris meglett a megfelelő látószög! :D

Még néhány kép, gyors átöltözés, és rohanás a többiek után. A Rám szakadék rendesen le volt jegesedve.
Cserébe viszont gyönyörű jég-világ fogadott minket. Óvatosan léptünk, mert szinte végig jégen kellett haladni. Én nagy füttyel mondtam lent, hogy nem használok korlátot, de néhány helyen így is muszáj volt belekapaszkodnom. Előtte azért percekig küzdöttem a továbbjutással, viszont hágó vas hiányában maradt a korlát!

Láttunk jégcsapot, másfél méterest, befagyott patakot, felmásztunk jeges létrákon, estünk keltünk a megfagyott havon. A többiek a fenti pihenőnél vártak meg, így belemerülhettem a fénykép-készítésbe.


Következő célpont a Rám hegy.

Itt gyönyörű kilátásban volt részünk, de mi nem ezért jöttünk! Mivel a legenda szerint itt található a Föld szívcsakrája, ez a hely tele van pozitív energiával.

Én személy szerint nem éreztem semmi különöset, köveket sem tudtam megemelni,... űrhajót meg végképp nem!... Bár az nem is volt kéznél. :D

A kapunál észrevettem Kölcsey híres mondatát. Ezt nem hagyhattam ott!


A többiek engem persze otthagytak... Kiabáltak még, hogy merre indulnak, de messze voltak és nem értettem.

Mikor lementem, kapásból 5 felé ágazott az út, így találomra választottam az utat. Ez 200 méter után már elég necces volt, és gondoltam, ekkora előnyre nem tehettek szert. Felfogtam hát, hogy eltévedtem.


Legokosabb dolog ilyenkor, hogy az ember visszamegy az utoljára ismert helyes pontig, és vár. Én például próbáltam telefonálni, de nem vették fel. Gondoltam, majd csak feltűnik nekik, hogy hiányzom! Végülis, a kocsi kulcs nálam, addig meg majszoltam csokit, cukrot, hallgattam az erdő hangjait, néztem a fákat... Aztán Gergő hívott.
Miután megtaláltam az irányt, a következő kereszteződésnél meg is vártak annak rendje és módja szerint. A Lukács árokban mentünk le, így sötétedés előtt a kocsinál voltunk és elindultunk hazafelé.

Fotóalbum! Katt a képre!!!